drdFX | Buffer or no buffer?
661
post-template-default,single,single-post,postid-661,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded,,select-child-theme-ver-1.0.0,select-theme-ver-3.3,wpb-js-composer js-comp-ver-4.12.1,vc_responsive
 

Buffer or no buffer?

Buffer or no buffer?

Ma egy kicsit technikaibb bejegyzés következik, akit nem érdekel, ugorjon a végére ;)

True bypass vagy nem true bypass – ez itt a kérdés! Sokan sokfélét írnak a true bypass vs. bufferelt bypass kérdéséről. A butik pedálok világában pedig sokáig az egyik legfontosabb hívószó a true bypass volt. Járjuk kicsit körül a témát. A bufferelés mellett Pete Cornish érvel elég erőteljesen és jól. Érvelésének a lényege: a kábelek és true bypass pedálok szórt kapacitása a hangszedő impedanciájával egy aluláteresztő szűrőt alkot. Minél nagyobb ez a szórt kapacitás (azaz több pedál, hosszabb és/vagy rosszabb minőségű kábelek), illetve minél nagyobb a hangszedő impedanciája, annál alacsonyabb frekvenciához kerül ennek a szűrőnek a letörési pontja, azaz annál többet veszítünk a magasakból. A true bypass mellett meg rengeteg fórumozó és pedálépítő érvel, mondván, hogy beleszól a hangba, hiszen a jelútba teszünk egy csomó alkatrészt, amik igenis formálják a hangot. De hol az igazság?

Pete Cornish példája alapján megmértem a saját cuccomat. A teljes rendszer áll egyszer egy 4m-es kábelből (0.5nF-ot mértem), egy 2.25m-es kábelből (0.35nF) és egy 7 pedálból álló board-ból, ahol minden true bypass (ennek összesen 0.35nF volt a kapacitása). Ezalapján a kábel fajlagos szórt kapacitása átlagosan 0.14nF/m, a pedálokra meg átlagosan 0.05nF-ot számolhatunk darabonként. Összesen az én cuccom tehát 1.2nF szórt kapacitással rendelkezik. A hangszedőim nem túl erősek, 9kOhm körül van az impedanciájuk. Ezzel számolva a letörési frekvencia 14736Hz (az interneten rengteg weboldalon található aluláteresztő szűrőt számító megoldás, pl. itt), ami azért egyáltalán nem olyan vészes. Különösen, ha azt vesszük, hogy egyfelől nem arról van szó, hogy onnantól nem ereszt át a szűrő, hanem onnantól 20dB/dekád csillapítása van, másfelől meg én pl. 16kHz felett egyáltalán nem hallok, de az átlag emberek sem hallanak sokkal magasabb frekvenciákat (értsd: akik még nem rongálták tartósan a hallásukat hangos rockzenével :) ) Ugyanezen a cuccon egy 5.6kOhm körüli single coil már 23683Hz-es letörési frekvenciát ad, azaz a hallható tartományban egyáltalán nincs csillapítás. Ha viszont egy döngölős, nagyjelű, 16kOhm impedanciájú hangszedővel használnám, akkor a letörési frekvencia 8289Hz-re esne, ott már valószínűleg hallanék némi változást a hangban. Visszatérve Pete Cornish példájára, a fenti értékekkel számolva nála 4.5m + 9m kábel és 10 pedál lenne, azaz összesen (4.5m*0.15nF/m)+(9m*0.15nF/m)+(10*0.05nF)=2.525nF szórt kapacitás. Ezzel számolva már kevésbé rózsás a helyzet: az 5.6kOhm-os vintage strato pickup még nem olyan vészes, 11255Hz-nél van a letörési pont, ugyanakkor az én 9kOhm-os hangszedőmnél ez már 7003Hz, míg a 16kOhm-os nagyjelű pickupnál 3939Hz. Tehát ott már komolyan érezhető a magasveszteség.

Mégis mit tudunk tenni? A méréseimből jól látható, hogy a szórt kapacitások jelentős részét a kábelek adják. A pedálokra eső 0.35nF-nak is jó eséllyel nagy része a peccskábelek járuléka. Tehát használhatunk alacsony szórt kapacitású kábeleket. A neten rengeteg összehasonlító táblázat van ezekre nézve, az átlagos kábelek az általam is mért 0.1-0.15nF/m tartományba esnek (100-150pF/m), de vannak ennél jobbak is, amik akár 0.01-0.03nF/m (10-30pF/m) fajlagos kapacitással bírnak. Választhatnánk ilyen kábelt, de… De ki a fene akar 40-150 USD közötti összeget kifizetni egy gitárkábel méteréért? Én biztosan nem…

A másik lehetőség a buffer használata. Igen, kedves true bypass mániás barátaim, jól hallottátok: a buffer jó, értem? No persze ésszel, nem kell minden pedálnak buffereltnek lennie. Elég egy buffer a lánc elejére, és esetleg egy a board végére, ha nagyon hosszú kábel megy az erősítőbe. Optimális esetben a buffert akár a gitárba is szerelhetnénk, csak akkor annak a tápellátását is meg kellene oldani. Aktív elektronikás gitároknál ez persze meg is történik: a preamp, ami a jelet felerősíti már tudja azt, ami a buffer egyik legfontosabb jellemzője, a kis kimeneti impedanciát.

Nézzük is meg, miért segít nekünk a buffer. A buffer tulajdonképpen egy olyan erősítő, aminek egyszeres az erősítése. Egyfelől azért jó, mert a bemenetét “leválasztja” a kimenetéről. A kettő nyilván összefügg, de galvanikusan már nem leszenk kapcsolatban. Ez azért érdekes, mert a gitárunk így szórt kapacitás szempontjából nem fogja a bufferen túli világot látni, az nem lesz hatással rá. Emellett még két fontos tulajdonsága van egy jó buffernek: egyrészt nagy kell legyen a bemeneti impedanciája, hogy a jel forrásának impedanciáját – amivel párhuzamosan képzelhető el – ne növelje jelentősen (ugye azzal megint az aluláteresztő szűrőnket rongálnánk tovább…) Másfelől kicsi a kimenő impedanciája, pont azért, mert a fenti gondolatmenet szerint az utána következő szórt kapacitással ő is egy aluláteresztő szűrőt alkot, aminek a letörési frekvenciája annál magasabbra kerül, minél kisebb a kimenő impedancia és a szórt kapacitás szorzata. Általánosságban kijelenthetjük, hogy egy jó buffer gitáros célra 1MOhm környéki vagy nagyobb bemeneti impedanciával és 1kOhm környéki vagy kisebb kimenő impedanciával rendelkezik. Jack Orman az oldalán leírja az alap buffereket és azok előnyeit/hátrányait. A technikai megvalósítások közül itt most két ismert és kedvelt buffer típust mutatnék be: a Klon és a Cornish buffereket. Előbbi a Klon Centaur torzítóból származik, utóbbit a már említett Pete Cornish használta pedáljaiban, pl. a híres G-2 pedálban.

Cornish buffer
Cornish_buffer_schematic

Klon buffer
Klon_buffer_schematic

Néhány gondolat…
Mielőtt nagyon belebonyolódna valaki a bufferelés és az alacsony szórt kapacitású kábelek mélységeibe érdemes elgondolkodni pár dolgon. Nem is olyan régen, csupán néhány éve, esetleg egy évtizede nemigen törődtünk ilyesmivel. Egy gitárkábel jó volt, ha nem volt törött és kontaktos. A pedál meg jó volt, ha kellően bemocskolta a hangot. Jimi Hendrix nem méregette a kábel szórt kapacitását és nem kesergett, hogy a wah pedálja nem true bypass. Az általa előállítot sound ma mégis sok gitárosnak etalon. Másfelől a fenti technikákkal nem feltétlen jobb lesz a hangzás, csak a rendszer több magasat fog átengedni. Hogy ez jó vagy sem, azt mindenki döntse el magának. Azt azért érdemes észben tartani, hogy a gitár frekvenciatartománya (normál E hangolás esetén) kb. 80-5000Hz-ig terjed. Nyilván a felharmónikusok szerepét nem szabad lebecsülni, de mindenképp határt szab az emberi hallás érzékenysége (Kb. 16Hz-20000Hz tartomány a nagyon jól halló embereknél, rockzenészeknél gyakori, hogy 15-16000Hz felett már nem hallanak semmit). Ergo a fenti példák alapján pl. egy átlagos kábellel és pedálsorral rendelkező gitáros, aki csakis a kedvenc vintage stratóján játszik nemigen fog magasveszteségre panaszkodni. Ugyanakkor az ultra-higain metálos ritmusgitáros (aki valami megátalkodott oknál fogva nem aktív szedőket használ) valószínűleg amúgyis drop C-re hangol minimum, és nagyrészt a power chordokat döngeti, ergo neki megint nem lesz feltétlen lényeges a magasveszteség. Természetesen mindenki arra használja a pénzét, energiáját és idejét, amire akarja, de jobb gitáros az ember csakis a sok gyakorlástól lesz, nem a jobb kütyüktől.

Az én javaslatom tehát: egy buffer a lánc elejére, és jól indul a napod ;)

Az említett két buffer (Cornish buffer és Klon buffer) dokumentációja megtalálható a Projektek menüben.

Tags:
No Comments

Post a Comment